Tickair - nyaralászervezés - Kanári szigetek
Belépés


A fiatalok szigete

Ibizát a görögök a fenyők szigetének nevezték, a római időkben pedig Ebususnak hívták. A béke, az örökzöldek és a legnagyobb bulik szigete, ahol megtalálhatja a nyugalmat, de a legjobb szórakozóhelyeket is!

Ami a méreteit illeti, Mallorcát és Menorcát követően Ibiza a harmadik a Baleári-szigetcsoportban, a maga 572 négyzetkilométerével, ami nagyjából Budapest területével egyenlő. Bár a sziget csak egy kis folt a térképen, mégis kivételesen alkalmas hely a kikapcsolódásra, feltöltődésre. A tenger sós párája csodálatosan vegyül a fenyők, olíva, mandula és fügefák illatával. A sziget partjai 170 km hosszúak és bővelkednek emberi kéz által alig érintett területekben. 17 védett természeti térséget tartanak nyilván melynek összterülete meghaladja a sziget területének 40%-át. Ibiza kiegyensúlyozott éghajlatának és kedvező fekvésének köszönhetően vált jelentős üdülő centrummá a Földközi-tenger térségében.

 

Szórakozás vagy nyugodt pihenés?

 

Ibiza sokak által a pezsgő éjszakai élete miatt ismert, nem véletlen, hogy a sziget a partik és a bulizás szimbólumává nőtte ki magát. Ebből a szempontból a fiatalok körében nagyon népszerű. Aki elsősorban a szórakozóhelyek miatt utazik Ibizába, azoknak fontos információ lehet, hogy ezek júniustól szeptemberig tartanak nyitva. A legtöbb lehetőség ezen a téren a fővárosban valamint San Antonioban áll rendelkezésre.
Azonban ezt a gyönyörű szigetet nem csak emiatt éri meg felkeresni!

 

Azok számára, akik a csendesebb, és nyugodtabb nyaralást kedvelik, békés és családbarát városok lelhetők fel Ibizán. Nem véletlen tartják Európa legszebb szigetének természeti csodái, kulturális és történelmi emlékei, valamint lenyűgöző növény- és állatvilága miatt. Nem véletlen hát, hogy az UNESCO döntése alapján sziget teljes területe a Világörökség részét képezi. Ibizáról hajóval elérhető Formentera szigete, mely döbbenetes szépsége miatt méltán kapta az „Európa utolsó paradicsoma” nevet.


Ibiza látnivalók
Ibiza legkedveltebb strandjai
Közlekedés
Tickair - útikalauzok Tickair - utazási iroda

Ibiza látnivalók

 

A főváros: Ibiza

 

A sziget délkeleti részén fekvő fővárosnak, Ibizának (katalánul Eivissának) mintegy 32.000 lakosa van. Sok szigettel ellentétben a legfontosabb látnivaló Ibizán maga a főváros. Fekvése és építészeti remekei méltán emelik a Földközi-tengeri térség egyik leghangulatosabb városává. A hatalmas kikötőkből indulnak a hajók a szárazföldre, valamint a Baleári-szigetcsoport többi tagjára: Mallorcára, Formenterára és Menorcára. A város két részre osztható: az alsó városra mely a kikötőből, a La Marinából és a festői Sa Peñaból áll. A felső város neve Dalt Vila. A város szíve a Passeig Vara del Rey, melynek nevét a kubai függetlenségért folytatott spanyol-amerikai háborúban hősi halált halt tábornokról kapta, akinek 1904-ben emlékművet is állítottak. A kikötő két nevezetessége a kiszáradt kút, melyet öt kovácsoltvas lámpa díszít és a kalózok obeliszkje. Ez az ibizai látnivaló világ egyetlen emlékműve, melyet kalózoknak állítottak.

 

A Sa Peña városrész ellentmondásos: festői és nagyon szegény. Fehérre meszelt házai, keskeny szögletes, lépcsős utcái festőket és fotósokat egyaránt megihletnek. Még ma is sok halász él itt családjával. A kötélen száradó ruhák, a macskakövön játszó kisgyerekek, az önfeledten napozó macskák hamisítatlan tengerparti hangulatot kölcsönöznek a Sa Peñanak, a halszagról és a készülő ebéd illatáról már nem is szólva.

Passeig Vara del Rey Sa Peña

 

A felső városrész (Dalt Vila) is csodálatos látnivalókat tartogat Ibizán. Kapuját 1583-ban építették II. Fülöp uralkodása alatt. Egykor felvonható függőhíd állt itt, ma kőhíd. A 22 méter magas fallal körülvett városrészt három átjáró köti össze az alsó várossal. Szűk és meredek, kockakövekkel kirakott sikátorai a régmúltat idézik.

Dalt VilaA várfal mellett meredek lépcső vezet a védőbástyák és a vár felé, ahonnan megpillanthatjuk az alattunk elterülő várost, és a kristálytiszta kék tengert. A bástya túloldalán festői fehér házacskák sorakoznak. Az aranysárga kövekből épült napszítta templom évek óta vigyázza a Dalt Vilát. Az Aguamar park csúszdái nagy élvezetet nyújtanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A város déli partszakasza, a híres Playa d’en Bossa pálmafákkal övezett sétány, ahol üzletek és vendéglátóhelyek sokasága gondoskodik róla, hogy ne unatkozzon. Ez a több kilométer hosszú sekély vizű, finom homokkal borított strand a legnagyobb a szigeten.

Ibiza óvárosa Ibiza kikötője

 

 

Ibiza népszerű üdülő-helyei

 

San AntonioSan Antonio

 

Ibizát, a fővárost követően San Antonio a sziget legpezsgőbb szórakozóhelyekkel rendelkező települése. A várostól délre sorakoznak a sziget híres öblei és strandjai. Bassa, Conta és Vadela öböl is egyaránt nagyon szép és nyújt valami különlegességet. Cala Bassa az egyik legkedveltebb fürdőhely sekély homokos partjával. Az aprókavicsos és sekély Cala Conta a kisgyerekesek kedvence. A művészi hajlamokkal megáldott fürdőzők az öböl meredek homokfalaiba szobrokat faragtak, melyek a Mount Thrasmore-ra emlékeztet.

 

 

Santa Eularia

 

Santa Eularia

Ibiza látnivalói között említjük a sziget harmadik legnagyobb és legnépszerűbb nyaralóközpontját Santa Eulariát, mely főként családoknak és a csendesebb, nyugodtabb nyaralásra vágyók közkedvelt helye. Pálmafákkal szegélyezett sétánya és homokos tengerpartja egyaránt nagyon gyönyörű. Elbűvölő kilátás tárul elénk, a Piug de Missa dombról, ahová érdemes felmászni. Santa Eulariatól északra a Punta Arabi területén rendezik minden szerdán a hippi piacot. A 60-as években elsősorban Kréta és Ibiza szolgált menedékül a szabadságvágyó hippiknek, akiknek egy része véglegesen le is telepedett ezeken a helyeken. A mára megöregedett (de talán meg nem komolyodott) hippik mindenféle, részben saját kezűleg készített ajándéktárgyat kínálnak eladásra. A piac meglátogatását, akik már éltek a hatvanas években, egyfajta időutazásként is felfoghatják.

 

 

Portinatx

 

Portinatx

Portinatx Ibiza legészakibb üdülő-városa. Kicsit kijjebb esik mint San Antonio vagy Santa Eularia, de éppen ezért sokkal zavartalanabb, nyugodtabb és békésebb, és nem utolsó sorban nagyon-nagyon gyönyörű hely, tele hangulatos ibizai látnivalókkal.

 

Családoknak és kisgyermekeseknek kimondottan megfelelő célpont lehet, ugyanis strandjai igen sekélyek, lassan mélyülnek, valamint a városban nincs számottevő éjszakai élet. Portinatx előtt 3 kilométerre található a Cala de’n Serra csodálatos öble mely sziklás és homokos részekben egyaránt bővelkedik. A sziklás partok a búvároknak, horgászoknak és túrázóknak sok kellemes meglepetést tartogatnak. A part menti sziklák védelmében intim finom homokos öblök bújnak meg.

Ibiza legkedveltebb strandjai

 

Cala Salada

 

Cala Salada

Fenyőerdővel borított dombok által körbevett, védett, homokos öbölben helyezkedik el a helyiek és a hajótulajdonosok kedvenc partszakasza, köszönhetően annak, hogy a turistákat szállító kompok nem közlekednek erre. A víz kristálytiszta és tökéletes az úszásra. A strand jobb oldalán egy festői kőtorony áll, amelyen túl egy kitaposott ösvény vezet az érintetlen erdőbe. A baloldalon egy sziklába épített csónakház található. A barlangok mélyén igazi kincsek találhatóak! Ses Fontanelles barlangjairól az Ibiza látnivalók oldalunkon részletes beszámolót talál!

 

Elhelyezkedés: autóval 15 percre San Antoniotól, északra

 

Felszerelések: zuhanyzók, napágyak, napernyők, éttermek, életmentők, parkoló és mellékhelység a fogyatékkal élőknek

 

Tevékenységek: vízi bicikli

 

Méret: 200 méter hosszú és 5-30 méter széles

 

Eljutás: A part csak autóval közelíthető meg.

 

 

Cala Vadella

 

Cala Vadella

A parton állva lélegzetelállító kilátásban lehet része, amint szemügyre veszi Cala Vadella festői öblét és fenyőerdővel borított hegyeit. Az itt található szállodák és apartmanok nagyon népszerűek a családoknál, csakúgy mint üdülőövezetben található éttermek, bárok és üzletek. A víz sekély, tehát tökéletesen alkalmas különböző játékokra. A strand nagy és széles, tehát sohasem kell aggódni amiatt, hogy lesz e szabad hely. A fantasztikusan tiszta víz tökéletesen alkalmas úszásra és a tengerfenék felkutatására.

 

Elhelyezkedés: autóval 10 percre San Josétól, nyugatra

 

Felszerelések: zuhanyzók, napágyak, napernyők, éttermek, bárok, üzletek, életmentők, akadálymentesített környezet a fogyatékkal élőknek

 

Tevékenységek: vízi bicikli, búvár iskola

 

Méret: 275 méter hosszú, 30-70 méter széles

 

Eljutás: A strand busszal San Antonioból és San Joséból közelíthető meg. Autóval is nagyon egyszerű, hiszen egy jól kitáblázott partszakaszról van szó.

 

 

Cala Bassa

 

Cala Bassa

A népszerű strand San Antonio közelében egyaránt hívogatja a turistákat és a helyieket – Cala Bassa valóban mindenki számára tartogat valamit. Megközelíthető autóval, hajóval és busszal is, és egy sor hasznos szolgáltatás.

 

Fa sétányok biztosítják a hozzáférést mozgássérülteknek és babakocsiknak, így a strand könnyen megközelíthető minden korosztály számára.


A strandot egy ősi erdős terület veszi körül. Göcsörtös törzsű Sabina fákkal, türkizkék tengervízzel, és puha, fakóarany homokkal büszkélkedhet. Biztonságos fürdőhely a gyerekeknek, de nem éppen egy „álmos” strand, hiszen számos vízi sportot kínál azok kedvelőinek.

 

Elhelyezkedés: 15 percre San Antoniotól

 

Felszerelések: napágyak, napernyők, zuhanyzók, WC-k, öltözők, masszázs, életmentők, akadálymentesített környezet a fogyatékkal élőknek, éttermek, bárok

 

Tevékenységek: vízi bicikli, banán csónak, jetski

 

Méret: 300 méter hosszú, 30 méter széles

 

Eljutás: Megközelíthető busszal vagy autóval. Könnyen el lehet jutni a jelzéseket követve akár San Antonio, akár San José irányába is. Jó parkolási lehetőség áll rendelkezésre. Vagy – ami sokkal szórakoztatóbb – komppal San Antonioból mindössze 15 perc alatt el lehet jutni. A menetrend szerinti járatok egész nyáron közlekednek.

 

 

Cala Conta

 

Cala Conta

A strandról meseszép kilátás tárul az Ibiza partvonalának közelében lévő kis szigetekre. A homokos terület itt viszonylag kevés, de csodálatos türkizkék vizével a sziget egyik legjobb strandja. A sekély víz nagyon biztonságos a gyerekek számára, és olyannyira tiszta, mintha csak egy úszómedencében lennénk. Búvárkodásra is alkalmas, illetve érdemes elkapni itt a naplementét. Ilyenkor tömegek gyülekeznek a szárazföldön, hogy megcsodálhassák ezt az ámulatba ejtő és egyben megnyugtató látványt.

 

Elhelyezkedés: 15 percre San Antoniotól

 

Felszerelések: nyugágyak, napernyők, éttermek, bárok, WC-k, zuhanyzók, életmentők, akadálymentesített környezet a fogyatékkal élőknek

 

Tevékenységek: vízi bicilki

 

Méret: 800 méter hosszú, 15-30 méter széles

 

Eljutás: Megközelíthető autóval, busszal vagy komppal nyáron. A komp rendszeresen jár San Antonio kikötőjéből, a busz pedig a pályaudvarról. Autóval is nagyon egyszerű eljutni, csak az öböl menti utat kell követni. A parkolási lehetőség jó, de főszezonban zsúfolttá válhat.

 

 

Playa d’en Bossa Beach

 

Playa d’en Bossa Beach

A szigeten itt található a legnagyobb terjedelmű homokos partszakasz. A tengerpart mentén bárok és társalgók sorakoznak. A tiszta víz borította homokos tengerfenék ideális labdajátékokhoz és nagyon biztonságos a kisebb gyerekek számára is. Ám nem csak a gyerekek tudnak itt játszani – Playa d’en Bossa strandján található a legnagyobb kínálat vízi sportokban és szórakoztató vízi játékokban az egész szigeten. A strand hosszú sétákra is tökéletes hely lehet, ráadásul körös-körül csodaszép kilátás tárul elénk. A strandnak van egy sokkal nyugodtabb és csendesebb része is, kevesebb emberrel, ráadásul itt a zenét is kevésbé hallani.

 

Elhelyezkedés: Ibiza város déli partszakaszában a Playa d’en Bossa sétány közvetlen közelében közelében

 

Felszerelések: nyugágyak, napernyők, zuhanyzók, életmentők, akadálymentesített környezet a fogyatékkal élőknek, éttermek, bárok, üzletek

 

Tevékenységek: vízi bicikli, SUP (stand up paddle) szörf, katamarán bérlés, kajak, banán csónak és más szórakoztató vízi játékok, búvár iskola, röplabda, vízisí, jetski

 

Méret: 2 kilométer hosszú, 20-30 méter széles

 

Megközelítés: megközelíthető autóval, kerékpárral, és autóbusszal. A parkolás meglehetősen egyszerű, a strandnak külön parkolója van.

Közlekedés

 

A repülőtérről a tömegközlekedést választva vagy pedig taxival a legegyszerűbb a közlekedés, de autóbérlésre is van lehetőség a szigeten. Ám ha a taxi mellett döntünk, érdemes a hivatalos taxikat választani, bár ez sok esetben sorbaállással jár. A reptér és Biza városa között a 10-es busz közlekedik, San Antonioba pedig a 9-es busszal tudunk eljutni. Ha repteret a 24-es buszra szállva hagyjuk el, akkor Santa Eluariába illetve Cala Nova városába juthatunk el.

 

A buszjáratok menetrendje itt tekinthető meg:

Ibiza bus



Útikalauzaink felkeltették érdeklődésedet?
írj nekünk és elintézzük, hogy eljuss a legszebb helyekre a világon!
Rábukkantál arra a helyre, ahova leginkább húz a szíved? Okvetlenül részese szeretnél lenni a táj gyönyörű látványnak? Szeretnéd közelebbről is megismerni az ottani kultúrát? Mire vársz még? Kelj útra! Vedd fel velünk a kapcsolatot, Mi segítünk Neked abban, hogy gond nélkül eljuss a legszebb helyekre, legyen az bárhol a világon! Amennyiben a választott úticélod nem szerepel a listánkon, akkor se csüggedj! Írj Nekünk és Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy Te mihamarabb útra kelhess!

Az ajánlatkéréshez elengedhetetlen, hogy a csillaggal* jelölt mezőket kitöltsd. A megfelelő helyre add meg Nekünk ez elérhetőségeidet (név, telefonszám, e-mail címe), majd röviden fogalmazd meg, hogy milyen szándékkal fordultál hozzánk!
Kérem a legjobb ajánlatot!


Tickair - egyedi ajánlat egyedi ajánlatot szeretnék
egyedi ajánlat
A Tickair csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtad ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyél a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Tickair Csapata