Beszámolónkban ízelítőt kaphattok arról, milyen magyar turistaként Norvégiában járni, mit érdemes megnézni Tromsøben és környékén, él-e még a finn-magyar barátság, illetve, hogy kapható-e 800 Ft alatt tea Európa északi részén. Mielőtt belekezdenék a mesélésbe, jó tisztában lenni a következő ténnyel: Norvégia a világ leggazdagabb országa.

A részletes gazdasági elemzést most kihagynám, de ami a számunkra fontos, hogy a jólétnek köszönhetően a fizetések nagyon magasak. Hogy nagyjából mennyit keresnek az emberek, azt is elolvashatjátok, ugyanis volt szerencsénk beszélgetni egy Tromsøben élő finn úrral, aki nagyon pontos képet adott a kinti életről. Természetesen nemcsak a fizetések magasak, hanem az árak is. Erről is kaptok információt, ha elolvassátok az úti beszámolót!

Egy szép májusi napon, verőfényes napsütésben szálltunk fel Budapestről egy csinos Bombardier CRJ-900-assal. Utunk Altára vezetett, amely már igen határozottan északon található. Már az ereszkedésnél éreztük, a világ másik pontján vagyunk. Bár a szikrázó napsütés megmaradt, a talajt mindenhol hó borította. Gyönyörű fjordok és hegyek között szlalomoztunk, miközben sokszor szinte karnyújtásnyira volt egy-egy nagyobb hegycsúcs. Mikor kiszálltunk a repülőből, szinte harapni lehetett a levegőt, annyira tiszta volt. Azonban nem Alta volt a mi végső úti célunk. Nekünk még északabbra kellett mennünk.

Rögtön buszra szálltunk, hogy a világ legészakabban fekvő városába, Hammerfestbe menjünk. A 2,5 órás út alatt ámulatba ejtő helyeken közlekedtünk. A sofőr tipikus északi pilóta, aki nem ijed meg a sebességtől akkor sem, ha az úton vastag hótakaró van. Megfigyeltük, hogy a portákon a fűnyírókat felváltja a hótoló autó. A mezőkön a nálunk megszokott állatok helyett rénszarvasok legelésztek. Nincsenek városok, csak egy-egy magányos házat látni. Egy vicces útitársunk kedvesen meg is jegyezte, hogy a szomszéd városba megyünk, ugyanis Alta után a következő város Hammerfest, igaz 2 és fél órát kell utazni. De nem is vártunk mást. Ugyanis Finnmark megye területe Dániával egyenlő, mégis csak nagyjából 75.000 ember lakja.

Érkezésünk Hammerfestbe kb. 16:00-kor volt, a gépünk pedig 23:45-kor indult tovább Tromsøbe. Így hát miután elvégeztük a feladatainkat, nagyjából hat óránk maradt, hogy felfedezzük a várost. De nem kellett ennyi idő ahhoz, hogy megértsük: azon kívül, hogy ez a világ legészakibb városa, nincs más érv, ami miatt érdemes ide jönni. Egy munkás városról van szó, ahol a gáz és az olaj víz alatti kinyerésével foglalkoznak az emberek.

Azok a munkások, akik nem helyiek, általában a városközpontban található „munkásszállóban”, a három csillagos Thon Hotelben alszanak, ahol egy éjszaka átlagosan 30.000 Ft/fő. A legjobb történetet itt, a városközpontban éltük át. Betértünk egy bárba kávézni. A felszolgáló közölte, hogy 5-6 percet kér. Mivel mi nem siettünk, ezzel nem volt problémánk. 10-15 perc után aztán látjuk, hogy egy melegen tartóval jön ki a konyháról, majd pedig ebből a termoszból méri ki a kávét. Már ekkor gyanússá vált a dolog, aztán mikor ránéztünk a kávéra, már láttuk is, hogy ez nem az, amire számítottunk. Nem vagyok kávé szakértő, de tudom milyen a finom kávé és azt is, hogy néz ki. Nem volt vele különösebb baj, de a finomtól messze volt, leginkább az instant íz dominált. Az itallapot megnézve nem sok jóra számítottunk az árak terén sem. A tea 25 korona (1000 Ft) a sör 60 korona (2400 Ft), az Irish coffee pedig 120 korona (4800 Ft) volt.

Mikor Ábel visszafogott lélegzettel a pulthoz lépett, hogy kifizesse a várhatóan méregdrága, de legalább rossz kávénkat, a mi kedves norvég pincérünk váratlan dolgot mondott: kedves egészségünkre, ez most ingyen volt. Kérdeztük miért, mire mondta, hogy tisztában van vele, hogy ez nem a világ legjobb kávéja volt, így nem kér érte pénzt. Valószínűleg elromlott a kávégépük és csak ezzel tudott szolgálni. Ez igazán kedves volt tőle, és nagyon tetszett a hozzáállása. Tudta, hogy mi turisták vagyunk és valószínű, hogy sohasem fogunk újra találkozni. Mégsem kért érte pénzt.

Egy kis séta után a hammerfesti repülőteret vettük célba, ahová 21:00 körül érkeztünk meg. Hát ilyen élményben sincs mindennap része az embernek! Egy nagyon kicsi reptérről van szó, ahol alig mozog ember.

A felszállópálya rövidsége miatt, ide csak a Wideroe kis 36 fős gépei közlekednek. A mi gépünkre mindösszesen hatan várakoztunk. Hat utas az egész repülőtéren! De csak este 10 után, addig ketten voltunk a váróteremben. Majd miután fél órát vártunk a check-in pultnál, hogy valaki odajöjjön, végül megjelent egy kedves úr, aki szó nélkül kiállította a beszállókártyáinkat, még a személyi igazolványunkat sem kérte el. Aztán következett a felszállás.

Ettől a pillanattól féltem, be kell vallanom. Ekkora méretű géppel, ami ráadásul turbólégcsavaros, még soha nem utaztam. De a félelmeim szerencsére teljesen alaptalanok voltak! Első aggodalmam a felszállópálya rövidsége volt. Jut eszembe, azt említettem, hogy a felszállópálya egy hegy tetején volt? 

Természetesen jóval a pálya vége előtt már az egekben voltunk, így az első probléma kipipálva. A következő aggodalom a turbulencia volt. A logikám alapján ugyanis arra számítottam, hogy kis gép lévén a szél igencsak fog minket mozgatni. Hát jelentem, semmit nem éreztünk!

De még ha éreztünk volna is, a repülőgépen tapasztalt látvány mindenért kárpótolt: láthattuk éjfélkor a Napot. Igen, éjfélkor! Ugyanis ez az az időszak Észak-Norvégiában, amikor egész nap világos van! A másik időszakban (decembertől februárig) pedig egész nap sötét, azonban ilyenkor a káprázatos sarki fény nyújt hatalmas élményt! Ezután átéltem életem legsimább landolását. Szinte nem lehetett érezni, hogy földet értünk, annyira simán tette le a pilóta gépet!

Eljutottunk hát Tromsøbe, ahol két szép nap elé néztünk. Egy nem túl hosszú éjszaka után felszerelkeztünk egy térképpel, autónkba pattantunk és elindultunk. Tromsø környékének fjordjait jártuk be. Hatalmas hegyekkel és kedves tavakkal tűzdelt szakasz ez, ahol a civilizáció kártékony hatásai nem gyűrűztek be. Kevés volt a lakóház. Boltokat egész egyszerűen nem találtunk a kb. 200 km-es utunk során. Összesen egy önkiszolgáló benzinkút volt.

Amíg Ausztráliában kenguruval találkozhat az ember az utakon, Magyarországon pedig őzekkel, Norvégiában rénszarvasra figyelmeztető táblákat láttunk szerte az utak mellett. Ahogy a képeken is látható, gyönyörű helyeken jártunk. De valószínűleg az is szemet szúr, hogy nem a legbarátságosabb vidék. Igen, ez Norvégia! Szálláshelyünkre visszatérve elhatároztuk, hogy sétálunk egy nagyot a városban. Célunk a világ legészakibb sörfőzdéjének megtekintése volt. Bár az épületig eljutottunk, idegenvezetés már nem volt ezen a napon, így csak kívülről csinálhattunk néhány fotót.

Útközben szemet szúrt egy furcsa viselet: nagyon sok fiatalon láttunk piros, kantáros nadrágot, rajta a norvég zászlóval, a nevükkel és saját rajzokkal. A recepcióst megkérdezve kiderült, hogy ebben az országban a végzős középiskolásoknak kell hordaniuk ezt a ruhát nagyjából két hétig. Érdekes hagyomány, de nagyon egyedi. A sétálóutcán andalogva támadt az az elvetemült ötletünk, hogy ajándékot veszünk az otthoniaknak. Be is mentünk néhány boltba és igencsak hüledezve néztük a címkéket. Egy Norvégiában készült pulóver 110.000 Ft, egy sapka pedig kb. 20.000 Ft-ba került. Végül arra jutottunk, beérjük néhány hűtőmágnessel. 

Fárasztó sétánk után úgy éreztük, nagyon jól esne egy kis lazítás. Vissza is mentünk a szálláshelyre és a wellness részleg felé vettük az irányt. Utunk talán legkedvesebb része következett. A kilátás egyszerűen káprázatos volt: a gyönyörű hegyet, valamint a különleges hidat láttuk az ablakból. De nem csak egyedül tartózkodtunk ott. Szerencsére! Egy Tromsøben lakó finn és norvég úr jött el szaunázni. Amikor a finn úrnak mondtam, hogy magyar vagyok, majdnem a nyakamba ugrott, mondván, hogy rokonok vagyunk!

Nem akartam hinni a szememnek! Későbbi beszélgetésünkben persze kiderült, hogy ő is nagyon jól tudja, valószínűleg semmilyen rokoni kapcsolat nincs a két ország között, mégis kötődik Magyarországhoz. Ezt azzal szemléltette, hogy egy magyar-norvég jégkorongmérkőzésen ő egyértelműen a magyaroknak szurkol, akármennyire is nem tetszik ez a norvég barátainak. Miután véget ért az indokolatlan hízelgés, elkezdtük „faggatni” az itteni életről. Érdekes dolgokat tudtunk meg! A mi öreg barátunk azért költözött át Norvégiába, mert ugyanazért a munkáért kétszer annyi fizetést kap, konkrétan 20 eurót. Óránként! Tromsø egy szigeten terül el, így a lakóházak építése terén a lehetőségek igencsak korlátozottak. Mi ennek a következménye? Az ingatlanárak még a norvég átlaghoz képest is magasak! Egy 40 m2-es lakás például 80-100 millió Ft-nak megfelelő koronába kerül! Egy hasonló adottságokkal rendelkező albérletért pedig havi 4-500.000 Ft-nak megfelelő koronát kell fizetni.

Felvetődhet a kérdés, hogyan élhetnek jómódban az emberek, ha ennyire drága ott az élet? A válasz egyszerű. A benzin például 6-700 Ft, az élelmiszer pedig 2-3-szor kerül többe, mint Magyarországon. Tehát ha valaki az itthoni fizetés tízszeresét keresi kint, ugyan lehet, hogy az ingatlannal kapcsolatos költségek arányosan magasabbak, azonban minden más lényegesen olcsóbb. Elképzeltem, hogy Magyarországon a benzin literenkénti ára 100 Ft lenne. Norvégiában arányait tekintve ugyanis ennyibe kerül. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ha egy norvég turista, a világ bármelyik pontjára utazik (például Tenerifére, ami közkedvelt célpont), az otthon megszokottakhoz képest milyen olcsó árakkal találkozhatnak!

Miután jól kibeszéltük magunkat a „rokonunkkal”, visszatértünk a szobánkba és nyugovóra tértünk. Reggel korán ébredtünk, hogy nyugodtan tudjuk elfogyasztani a képen is látható, nagyszerű reggelinket, másrészt pedig még a gépünk indulása előtt be akartunk iktatni egy tromsøi látnivalót. A szaunában megismert barátaink ugyanis azt ajánlották, hogy ha már csak egy helyre van időnk elmenni, akkor mindenképpen a szomszédos hegy csúcsa legyen az, amit csak egy felvonóval lehet megközelíteni. És mennyire igazuk lett. Káprázatos volt! A hegy tetejéről beláttuk egész Tromsøt, a környező hegyeket és tavakat, valamint bokáig érő hóban menetelhettünk! A levegő kb. 0 fokos volt. Miután kellemesen átfáztunk, beültünk a libegő melletti étterembe, ahol megihattuk a legolcsóbb norvégiai teánkat: mindösszesen 20 korona (800 Ft) volt a filter, egy pohár forró vízzel. Ezután fájó szívvel, de el kellett búcsúznunk a várostól. A repülőtérre vezető út érdekessége volt, hogy egy olyan alagútban autóztunk, ahol két körforgalommal is találkoztunk.

A hazaút kényelmes és sima volt. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. A skandináv emberek barátságossága nagyon magával ragadó. A folyamatos világosság igazán egyedi várossá teszi Tromsøt, nem is beszélve az éjféli Napról! Egy biztos, most már nagyra értékelem, ha 2-300 Ft-ért ihatok valahol egy csésze finom teát!