A jót könnyű megszokni. Például azt, hogy Tenerifére öt óra alatt elvisz a repülő átszállás nélkül. Vagy azt, hogy a reptéren egy fapados autóbérlő cégtől 100 euróért kapunk egy tip-top kisautót 10 napra.
És az már csak hab a tortán, hogy a tengerparti szállásunkig kevesebb, mint 20 perc alatt bejutunk.
Öt perc becsekkolás és landolás után egy óra múlva már a vakítóan kék óceánt nézzük a teraszunkról.
A SOL ARONA TENERIFE Hotelben foglalt szállást nekünk a TICKAIR.HU Iroda.
Ábel és csapata kifejezetten a Kanári–szigetekre specializálódott, érdemes volt az ő javaslatukra hagyatkozni.
A háló és a fürdőszoba szokatlanul tágas, az étterme pedig bátran állíthatjuk, hogy ötcsillagos.
Képzeljetek el három hatalmas pultot, az elsőn kb. húsz féle fogás és köret, a harmadikon desszert rogyásig, középen a séf válogatott ínyencségeket grillez.
Minden nap egy újabb kedvenc halamra böktem, és pár perc múlva már frisset és ropogósat kaptam.A húsokhoz is adnak spéci helyi mártásokat – kár, hogy ilyet nem lehet otthon boltban kapni. Na ennyit a kajáról. Megjegyzem Tenerifén feltünően olcsóak az éttermi árak.
A szomszédos Gran Canáriával összehasonlítva kb. 30 százalékkal. És szinte minden asztaltól rálátsz a tengerre, akárhova ülsz is be. A kiszolgálás pedig előzékeny, kedves és soha sincs az az érzésed, hogy „le akarnának húzni”.
A jót könnyű megszokni. Nekünk a másik nagy Kanári sziget is bejött, de mindenki azt javasolta, hogy próbáljuk ki Tenerifét, mert az még jobb. És igazuk volt. Ha Las Palmast, a másik fővárost ide lehetne költöztetni a páratlan hangulatú strandjával (abba nagyon beleszerettünk), akkor ez lehetne a szigetek szigete.
![]() |
![]() |
Strandokból azért itt sincs hiány. Sőt, a LOS CRISTIANOS-tól induló, LA CALETA-ig húzódó parton mindenki megtalálja a kedvencét. A Kanári-szigetek partjai általában kövesek, sötét kavicsosak, de itt a szélcsendes öblöket mind feltöltötték afrikai homokkal. És NINCS olaszos-jezolós TÖMEG!
És ami verhetetlen: az egész 8 kilométeres parton megszakítás nélküli kövezett sétány visz végig! Bringázni nem lehet rajta, de futni, sétálni bármennyit. Mi ki is próbáltuk ada-vissza, hogy pontos tanácsokat adhassunk Nektek.
![]() |
![]() |
Aki a homokos partokat kedveli, azoknak itt egy lista délről északra haladva: Playa de los Cristianos, Playa del Camison, Playas de Troya, Playa del Torviscas, Playa el Doque.
Ez utóbbi elegánsabb, csendesebb a többinél, viszont aki a nyüzsgést szereti, annak a déliebbeket ajánljuk. Szörfösöknek pedig a PLAYA DE LAS AMERICAS-t.
Mi például nagyon kedveljük a sziklás partot is, tágas kilátással. Ebben a Puerta Colon yacht kikötő melletti LAS ROCAS nálunk a nyerő. Ebbe a resortba járnak a környék elegáns szállodáinak vendégei, de a belépés ennek ellenére ingyenes.
![]() |
Mi itt pihentük ki az egésznapos parti túránkat a naplementében gyönyörködve. Coronitát és rozét iszogatva, ahogy a giccses filmekben szokás. A jót könnyű megszokni.
Bár Gran Canárián is érdemes rengeteg kirándulóhelyet végigbarangolni, Tenerife ebben is izgalmasabbnak bizonyult. Mi két strandos nap között szeretünk a hegyekben gyalogolni. A TEIDE-nél erre jobb helyet nem is találhatnánk, ráadásul benne van a világörökségi listában. Most csak egyetlen ismerkedős nap fért bele a programba, de akár egy hétig is elbóklászhatsz itt, annyira változatos a táj.
![]() |
![]() |
Hatalmas lávamezők és néhol gőzölgő vulkáni repedések. A sivatagos vidéken pedig a legváratlanabb helyeken botlottunk sárga, bordó, lila virág ritkaságokba, amik csak itt élnek meg. A vulkán akkora, mint a Börzsöny, de szinte valamennyi völgye egyetlen, a 3700 méteres csúcs felé emelkedik. A felső platóról mind a négy égtáj felé szabad a kilátás.
![]() |
![]() |
Ha pedig felvonóra szállsz, ahogy mi is tettük, fenntről a környező szigetek összes hegycsúcsát láthatod. A jegyet érdemes előre megvenni interneten, hogy ne kelljen sokat várakozni a beszállásnál. (Mi autóval a hosszabb, lankásabb úton, az autópálya felől mentünk fel az állomásig és nem csalódtunk benne.)
Láttál már ezer éves SÁRKÁNYFÁT? Mi sem, ezért autóztunk el Icod de los Vinosba (igen a neve alapján könnyű elképzelni, hogy itt az utazónak a torka sem marad szárazon) A FÁNAK saját kis parkja van és tényleg nagyon vén és göcsörtös.
Az biztos, hogy legalább 600 éves, szóval Kolumbusz már láthatta volna, ha erre jár (járt erre). A gyantájából az őslakosok gyógyszereket főztek és ezért tartották nagy becsben.
Hazafelé még beugrottunk MASCA-ba egy kávéra. Ennél fennségesebb kilátást aligha tudnék elképzelni egy capuccino mellé. Már az odavezető út is páratlan (páratlanul kanyargós és meredek), és szerencsére biztonságos is, ha nem száguldasz.
A legenda szerint a kalózok ebben a rejtett völgyben ásták el a zsákmányukat. Ezernyi barlag nyílik a sziklás meredélyeken, bármelyikben ott lapulhat a mesés kincs. De Masca maga is egy valódi gyöngyszem. A jót könnyű megszokni.
![]() |
Tenerife északi partja nedvesebb, és ezért zöldebb is a délinél. Sziklásabbak a partok gyakoribbak az esők, mégis van itt egy célpont, amit nem érdemes kihagyni. Nem vagyunk nagy állatkert rajongók, de ami jó, az jó. A LORO PARKBAN eredetileg csak papagályok éltek, aztán egyre-másra költöztek be ide mindenféle egzotikus állatok. Mivel állandóan tavaszias az idő, a tengervizes medencéket nem kell fűteni. Ezért épült meg itt egész Európában a legnagyobb delfin- és orka showja. Összehasonlítva a floridai Disney-vel sincs miért szégyenkezniük. Kisebbek ugyan a méretek, de itt még a felső sorokból is mindent jól látsz.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Az első tíz sorba pedig csak akkor üljél, ha nem bánod, hogy az orka bő vízzel lefröcsköl. Közvetlenül a medence szélénél pedig garantált a bőrig ázás. Én az üvegfalon át láttam, hogy a bálna ezt élvezi a legjobban, szó szerint vigyorog a sikongató publikumra. Szokás szerint lecövekeltem a hegyi gorillánál és lélekben már Jessica Langnak képzeltem magam, akit KingKong a tenyerében babusgat. És láss csodát, ez a megtermett állat még egy puszit is adott nekem az üvegen keresztül! Velünk is előfordul, hogy lukra futunk.
Tenerife másik Világörökségi helyszíne LA LAGUNA, az egykori főváros. (a Világörökség mindig egy jó mérce, a látnivalókból első körben mindig a lista alapján válogatunk) Az ódon utcácskák nagyon hangulatosak, kazettás, fedett erkélyeket is már kevés helyen látsz a világon.
![]() |
![]() |
A fő attrakció itt a Katedrális lenne, ha bejutnánk. Az ötszáz éves templom kívülről nagyon puritán, belépni viszont ritkán lehet. Ha nektek sikerül, meséljétek el, mit hagytunk ki, kérlek. Feltétlenül érdeklődjétek meg a nyitvatartást – vagy menjetek a vezetett csoporttal, amit a Tickair-es csapat megszervez.
A másik melléfogásunk a főváros melletti híres part, a Playa de las Teresitas volt. Felülről gyönyörűen fotózható, a könyvek címlapjain gyakran ezt látod, ezért mi se akartuk kihagyni. Bár a fővárosiaknak valóban ez a legjobb játszótere, de a déli turistás beachek mellett nem rúghat labdába.
Másnap a sebeink nyalogatása helyett úgy döntöttünk, hogy feldobjuk a napunkat és belevetettük magunkat a SIAM PARK vizi élményeibe. (A Loro Parkban már előre megvettük a kedvezményes jegyet) Akár gyalog is mehettünk volna, annyira közel van a tengerpartoz. Én csak azt nem értem, hogyan nem hallatszott el a szállodánkig a kiabálás és a sikítás? Mindenki pezseg, gesztikulálva meséli az élményeit és rohan, hogy kipróbálja a következő attrakciót. Engem a legdurvább élmény a sárkánycsúszdán ért. Képzeljétek el az otthoni „hagyma” örvénycsúszdát, ami a végén alul kiköp magából, csak itt többet kapcsoltak egymás után.
![]() |
![]() |
Én háromig számoltam, utána már csak azt kerestem, merre van a lent, meg a fennt? Amikor már elfáradtunk, a kényelmesen csordogáló hosszú folyóban úsztattuk magukat a behajló pálmafák árnyékában a lágyan ringatózó gumifánkunkon… És ugye a jót könnyű megszokni… Ide is vissza kell jönnünk, mert egy nap tényleg kevés – és ki tudja, mit tartogat még az egzotikus Park mélye?
Cukik voltak a delfinek a Loro Parkban, de az igazi mégis csak az, ha testközelben találkozhatsz velük az óceánban LOS GIGANTES-nél. Szinte végig kényelmes autópályán jutsz el a város feletti kilátópontig. Pazar a tájkép, látod lent az indulásra váró hajókat a kikötőben, mögötte pedig a gigantikus sziklafalakat. Annyira belefeledkeztünk a látványba, hogy kis híján lemaradtunk a hajónkról. Szó szerint az utolsó pillanatban estünk be, már oldották a köteleket. Lehuppantunk a helyünkre, csak akkor néztünk körül igazán. Keskeny gumicsónak, na itt biztosan fel fog verni a víz! Feri már aggódik, hogy „csurom vizesek leszünk a végére, a kamera meg elázik”! Kár volt kárognia, életünk egyik legszebb élményét kaptuk.
![]() |
![]() |
Végigszáguldottunk a habok tetején, még egy kis vízpermet se ért bennünket (ma sem értem, hogy miért nem?) Elhajóztunk az égig érő sziklameredélyek alatt. Félelmetesek és tényleg gigásziak! A közöttük futó vadregényes völgyben másztak fel több óra alatt a kalózok Mascába (legközelebb ezt is ki kell próbálnunk!). Nem tudom, hogy vagytok vele, én szeretem az étteremben is végére hagyni a legjobb falatokat. A tenerifei turista étlapon számunkra a a Tejde vulkán volt az előétel, a strandok a fő fogás és a delfinles a desszert. És azt se bántuk, amikor kiderült, hogy véletlenül másik hajóra szálltunk fel.
Így lett a delfin lesből BÁLNA-RANDI. Amúgy elsőre észre sem vettem a különbséget, mert itt nem a hatalmas ámbrás cetek lakmároznak, hanem kisebb termetű rokonaik, a pilóta bálnák. És a „jó amerikai” szokással ellentétben (Bostonban láttuk) itt senki nem eteti őket, hogy közel csalogassa az állatokat. A La Gomera sziget és Tenerife között félúton mély a víz, hasonlóan a mi tihanyi kútunkhoz. Itt igazi „terülj terülj asztalkámra” találnak a bálnák egész évben. Elsőre azt írtam, hogy mind a négy évszakban, aztán ráeszméltem, hogy Tenerifén nincs is ennyi. Itt „csak” egy évszak van, az örök tavasz, az is inkább olyan „nyárias tavasz”. Olyan, amiről minden turista álmodik.
Hiába, a jót könnyű megszokni – Tenerifén is. Hamarosan jövünk vissza legalább három hétre!