Tickair - nyaralászervezés - Kanári szigetek
Belépés


Bergamo beszámoló
Bergamo beszámoló
2014-12-23

 

– Még soha nem repültem.

 

– Mi??? Te tényleg még soha nem repültél? – hangzottak a reakciók egészen addig a bizonyos napig, amikor is 1 hónapos házasokként – nászajándékba kapott – 2 napos bergamoi repülőutunk kezdetét vette.

 

Így hát „fellapoztuk” a Tickair Ügynökség útikalauzát Bergamonál, és az indulást megelőző időszakban naphosszat bújtuk, hogy megtudjuk, mi vár majd ránk, merre induljunk, mit nézzünk meg a városban. Megbeszéltük, hogy mi az, amit feltétlen szeretnénk megnézni az ott töltött egy nap alatt, és térképet nyomtattunk a látnivalókról. Most már magabiztosan vághatunk neki az utazásnak – mindenre lesz idő, és nem fogunk eltévedni! Sajnos egyik sem teljesült 100%-ban, ugyanis volt, ahová már nem jutottunk el, és – bár igazából nem tévedtünk el – bizony jó párszor útbaigazítást kellett kérnünk. Persze ez nem szegte kedvünket (és az sem, hogy mindketten kicsit torokfájósan ébredtünk az indulás napján).

 

Ahhoz képest, amit előtte hallottam olyanoktól, akik már repültek, igazából semmi kiemelkedően különös dolgot nem mondhatnék magáról a repülésről. Alapvetően jó volt. A férjem felkészített, hogy talán a felszállás és a landolás lesz egy picit – hogy is fogalmazzak?! – talán „gyomorforgató”, de végül nekem pont ez a rész tetszett az egész repülésben a legjobban. Az út viszonylag hamar eltelt, hiszen nagyjából 1 és negyed órás volt.

 

Leszállás után a repülőtéri Atb irodában vásároltunk 24 órás turistajegyet (5 Euro), mellyel aztán az első érvényesítést követő 24 órában korlátlan számban utazhattunk a helyi buszokkal és a Funicolareval. Legelőször a reptéri 1-es buszra szállva elmentünk az utolsó megállóig, a Colle Apertoig. Innen visszamentünk a városfalhoz, ahol csodás kilátás tárult elénk a városra nézve. Itt gyors készítettünk pár esernyős szelfit – nekünk ugyanis sikerült egy esős, hideg napot kifognunk, de mégis jól jártunk, mert az időjárásnak viszont nem sikerült kifognia rajtunk. Még indulás előtt valami hátsó gondolat azt súgta, hogy vigyünk magunkkal legalább egy kis esernyőt – és milyen jól tettük, hogy hallgattunk rá!

 

 

 

Ezt követően a Sant’Alessandro kapun át megcéloztuk a közeli Funicolare megállót. Izgatottan vártuk, hogy mi is következik, majd kis idő múlva megláttuk a kissé meredek emelkedőről érkező számunkra érdekes, piros járművet. Persze nekem egyből az tűnt fel, hogy ha csak egy sínpár fut végig, amin a Funicolare lejött, akkor min/hol megy majd fel… – mire a férjem felvilágosított, hogy ez olyan, mint a metró, és valóban: két vezetőfülke volt benne (elöl és hátul), így mindkét irányba egy és ugyanazon Funicolare közlekedett.

 

Sajnos valamilyen „csoda” folytán a San Vigilio vár zárva volt, így nem tudtunk bemenni, és egy árva lélek sem járt a környéken, hogy megkérdezzük mi ennek az oka, ugyanis a mi elméletünk alapján nyitva kellett volna lennie. Úgyhogy visszamentünk a Funicolare-val, és megcéloztuk a másik Funicolare megállót, ami a régi és a modern városrészt köti össze.

 

November lévén a Piazza Vechia terére érve már igen-igen sötét volt – pedig nem volt még késő -, de annál hangulatosabb volt az esti és az éttermekből, kávézókból, kirakatokból kiszűrődő fények hatása miatt. Mivel ekkora már meg is éheztünk, a Piazza Duomo felé tartva a választásunk egy kis étteremre esett, ahol rengeteg féle kenyérlángosból válogathattunk különböző feltétekkel. Amikor jól laktunk, és nem utolsó sorban kicsit megszáradtunk és átmelegedtünk, elindultunk visszafelé, és a Funicolareval a modern városrész felé vettük az irányt. Itt már nem igen néztünk körül, mert már későre járt az idő, és buszra szállva inkább a hotel felé indultunk. Kicsit túlmentünk a megállón, ahol le kellett volna szállni, de végül némi útbaigazítással egy kis gyaloglás után nem volt nehéz megtalálni. A Winter Garden egy négy csillagos hotel Bergamo repülőterétől nem messze. Nagyon szép látvány fogadott minket a hotel előtt és bent egyaránt: megnyerő, modern kialakítás és berendezés, hangulatos fényekkel…

 

A recepciós hölgy legnagyobb örömömre beszélt németül, így inkább azt választottam az angol helyett. Bejelentkezés után egy takarítónő mutatta meg a szobánkat, ahová egy gyerekágy is be volt téve, a takarítónő ezért megkérdezte: „Bambino? Bambino?” – mi pedig próbáltuk megértetni vele, hogy nem, nincs gyerekünk. Erre ő sűrű elnézéskérések közepette kivonszolta a kiságyat a szobánkból – a mai napig jót mosolygunk rajta. Persze biztos nem direkt akartak megviccelni minket, csak valami tévedés folytán került be a szobánkba az ágy.

 

Másnap reggel megkerestük a Breakfast room-ot, ahol bőséges svédasztalos terülj-terülj asztalkám fogadott minket: a tojásrántottától, a joghurton, péksüteményeken, müzlin, sajton, felvágotton át egészen a kávéig, teáig, cappuccinoig, és gyümölcslevekig minden volt, amit csak el tudunk képzelni.

 

Közben a TV-ben a híradó ment és a nem túl barátságos aktuális olaszországi időjárást ecsetelte heves esőzésekkel és áradásokkal, vízzel elöntött utcákkal és medrükből kilépő folyókkal, így mi még örültünk is, hogy egy „kis” esővel megúsztuk bergamoi utunkat. Miután megreggeliztünk, visszamentünk a szobánkba a csomagjainkért, és útnak indultunk. A recepción megkérdeztük, hogy hogyan jutunk el a legkönnyebben az Orio Centerig. Csak 10 percet kellett várnunk és egy hoteles „fuvarral” ingyen és bérmentve elvittek minket a bevásárlóközponthoz. Ott egy kicsit körülnéztünk, bementünk egy-két üzletbe, majd átsétáltunk a repülőtérre ahol haza utunk kezdetét vette.

 

Nagyon jól éreztük magunkat, az időjárást leszámítva minden szuper volt, így elhatároztuk, hogy ide mindenféleképpen visszatérünk két feltétellel: akkor, amikor nem esik az eső (persze számítsa ki ezt bárki is) és lehetőleg több napra.

Írd meg a véleményed!
Név
E-mail cím
Elküldöm a véleményem!
Rólunk
Szeretünk olyan élményeket ajánlani, melyekről személyes tapasztalatokat szereztünk. Blogbejegyzéseinkkel megosztjuk Veletek ezeket az élményeinket a Kanári-szigetekről, és más úti célokról is. Saját képeinkkel igyekeztünk visszaadni a szigetek hangulatát és azt az életérzést, amit Ti is átélhettek egy ilyen út alkalmával.
Kategóriák
Kövess minket!
Feliratkozom!
Tetszik az oldalunk és az ajánlataink, de még nem tudod pontosan mikor, melyik célpontra vagy szállodába szeretnél utazni? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig megkaphasd legjobb ajánlatainkat!
Rólunk mondták!
Kedves Tickair és csapata! Szeretnénk, megköszönni azt a mérhetetlen sok segítséget amit tőletek kaptunk! Bár a mai világban könnyen lefoglalhattuk volna magunknak az egész utazást, de sok keresgetés után, megtaláltalak benneteket és a sok pozitív értékelés és levelezés után Titeket választottunk! Elég sokat dolgozunk és így időnk se engedte, hogy mindennek így utána járjunk mint ahogyan azt ti tettétek! Minden olyan volt mint amit vártunk, sőt....annál is jobb, hiszen majd az egész szigetet bejártuk :) Köszönjük nektek ezt a lehetőséget! Remélem a jövőben is tudunk majd az együttműködésetekkel együtt utazni! Mindenkinek csak ajánlani tudlak benneteket! Köszönjük Nektek!! Petra és Szabi! :)
Nagy Petra
Nagyszerű csapatmunka, kedves, segítőkész szervezők. Odafigyelnek az utasaikra, azonnali reakciók a kérdésekre. Mindenkinek ajánlani tudom. Minden nagyon korrekten ment. Csillagos ötös!
Jókuti Ildikó
5 pont! Már másodjára utaztunk a Tickair szervezésében. Most is minden remek volt, a szervezés, a transzfer a hotel az ellátás, azért az árért amit igértek. Jól esett az az odafigyelés amivel kezeltek bennünket! Köszönöm szépen! Legközelebb is Önöket választom és ajánlani fogom az ismerőseimnek!
Marianna Mezei
Tickair - egyedi ajánlat egyedi ajánlatot szeretnék
egyedi ajánlat
A Tickair csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtad ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyél a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Tickair Csapata