Tickair - nyaralászervezés - Kanári szigetek
Belépés


A Pizza és a káosz őshazája – látogatás Nápolyban
A Pizza és a káosz őshazája – látogatás Nápolyban
2019-07-31

Nápoly az a város, ami a zsúfoltságával, forgalmi káoszaival, szűk utcáival egyrészt visszataszító, másrészt van benne valami, ami miatt az embernek kedve támad újra visszatérni."

A Liszt Ferenc repülőtérről indultunk a 14 fős csoportunkkal. Budapesten még érezhető volt az őszi időjárás, hiszen nagykabátban voltunk. Másfél órás út után érkeztünk meg Nápolyba. A repülőgépből kilépve kellemes 20 °C körüli, tavaszias időjárás fogadott minket.
 
A repülőtérről előre bérelt transzferbusszal utaztunk a szállodába. A reptérről nem volt hosszú az út a szállodáig, de ez is elég volt arra hogy megállapítsuk, Nápolyban nem sok olyan autó van amin nincs legalább egy horpadás, törés vagy karcolás. Nagyon bátor turista az, aki a városi közlekedéshez kocsit bérel.
 
A három csillagos Hotel Colombo-ban szálltunk meg. A hotel tiszta,kényelmes és komfortos volt. Édes olasz reggeli volt péksüteményekkel és kávéval mind a három reggel. A hotel környékén tipikus nápolyi utcák voltak, amint az az alábbi képeken látszik is.

A kora délutáni érkezés után rögtön megcéloztuk a Da Michele Pizzériát. Ez a legrégebbi Pizzéria Nápolyban. A helyiek szerint itt készítik a legfinomabb pizzát. Így nem volt meglepő az üzlet előtt tapasztalható hosszú sor. Sorszámot húztunk és három óra várakozás után bejutottunk. A Pizza Margharitán három feltét van: paradicsom, mozzarella, bazsalikom. Ezek szimbolizálják az olasz zászlóban található színeket. Nagyon finom, és az ára is kedvező. Ha Nápolyban vagyunk, mindenképpen kóstoljuk meg! Egy nagy méretű pizza ára 4 Euro.

Az évszázadok során Nápoly a bűn és bűnözés szimbólumává vált. Ezt jól bizonyítja az a jelenet, amit egyik reggel a szálloda ablakából láttunk. Az utcán fényes nappal egy hölgy füléből kitépték a fülbevalót, majd a támadók a robogójukkal egy szempillantás alatt eltűntek. Ez az eset ráébresztett minket, hogy nagyon fontos vigyázni magunkra, és az értékeinkre.

Második nap reggel elindultunk vonattal a citromjáról és a limoncellójáról híres Sorrento-ba. Érkezés után a piacon rögtön vettünk citromot és megkóstoltuk a pálinkaszerű italt. Ellátogattunk a kikötőbe. Ott le lehet sétálni közvetlenül a tengerpartra.

A fárasztó út és a sok gyaloglás után Bogival és Jázminnal levettük a cipőnket és mezítláb sétáltunk a tenger habjai között. Mind a hárman nagyon élveztük.

Jázmin séta közben megkívánta a fagyit, így elmentünk fagyizni. A fagyi nagyon krémes, főzött és ízletes volt (az íze egyáltalán nem hasonlít a hazaira.) Délután sétánk során megtekintettük Ercolano romjait. Ez a város Pompeihez hasonlóan a Vezúv kitörésekor elpusztult, és több mint 1000 évig lakatlan volt. A látvány hűen visszaadja ezt.

Visszaérkezés után este Nápolyban sétáltunk. Felfedeztük a város szűk utcáit , esti életét és a finom sült gesztenyét :) Kipróbáltuk a Funicolarét is, amivel Nápoly egyik magasabban fekvő részére tudtunk felmenni. Innen gyönyörű kilátás nyílt az éjszakai Nápolyra.

Harmadik nap a 14 fős csoportunk két részre oszlott, mert a csapat egyik fele a Vezúvot, a másik fele pedig Capri szigetét szerette volna megnézni. Én a Capriba induló csoportot választottam. Nápoly kikötőjéből kb óránként indulnak hajók Caprira. A hajó kinti részén hideg szél fújt, de a tenger illata és a táj látványa feledtette velünk a hideget.

Amikor megérkeztünk Caprira, befizettünk egy szigetkerülő hajóútra, így minden oldalról meg tudtuk csodálni Caprit. A kopár sziklák és a tenger látványa gyönyörű volt. Csónakkal lehetőség van a Kék barlangban is körülnézni.

A szigeten számos híres személyiség villája található, például a fasiszta diktátor, Mussolini egykori rezidenciáját is láttuk. Megtekinthetjük még a Capri című sorozat forgatási helyszíneit is.

A negyedik napon megvásároltuk az otthoniaknak az ajándékokat az üzletekben és a helyi piacon. Az utcákon sok helyen bűz terjengett, ami valószínűleg a rengeteg szemétnek köszönhető, ami elárasztja az utcákat. A forgalom nagy volt, már-már balesetveszélyes. Az egyik helyen baleset is történt egy motorossal, de látszólag nem volt semmi komoly baja, mert utána háton fekve telefonált. Délután elmentünk ismét a Da Michele Pizzériába. Miután megettük az utolsó pizzánkat Nápolyban, megkezdtük hazautunkat Budapestre.

Nagyon sok életrevaló élménnyel gazdagodtam. Nagy élmény volt megismerni Olaszország e híres városát, környékét, kultúráját és gasztronómiáját. Ezt a sok élményt és tapasztalatot, amit szereztem senki nem tudja már elvenni tőlem!

Írd meg a véleményed!
Név
E-mail cím
Elküldöm a véleményem!
Rólunk
Szeretünk olyan élményeket ajánlani, melyekről személyes tapasztalatokat szereztünk. Blogbejegyzéseinkkel megosztjuk Veletek ezeket az élményeinket a Kanári-szigetekről, és más úti célokról is. Saját képeinkkel igyekeztünk visszaadni a szigetek hangulatát és azt az életérzést, amit Ti is átélhettek egy ilyen út alkalmával.
Kategóriák
Kövess minket!
Feliratkozom!
Tetszik az oldalunk és az ajánlataink, de még nem tudod pontosan mikor, melyik célpontra vagy szállodába szeretnél utazni? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig megkaphasd legjobb ajánlatainkat!
Rólunk mondták!
Kedves Tickair és csapata! Szeretnénk, megköszönni azt a mérhetetlen sok segítséget amit tőletek kaptunk! Bár a mai világban könnyen lefoglalhattuk volna magunknak az egész utazást, de sok keresgetés után, megtaláltalak benneteket és a sok pozitív értékelés és levelezés után Titeket választottunk! Elég sokat dolgozunk és így időnk se engedte, hogy mindennek így utána járjunk mint ahogyan azt ti tettétek! Minden olyan volt mint amit vártunk, sőt....annál is jobb, hiszen majd az egész szigetet bejártuk :) Köszönjük nektek ezt a lehetőséget! Remélem a jövőben is tudunk majd az együttműködésetekkel együtt utazni! Mindenkinek csak ajánlani tudlak benneteket! Köszönjük Nektek!! Petra és Szabi! :)
Nagy Petra
Nagyszerű csapatmunka, kedves, segítőkész szervezők. Odafigyelnek az utasaikra, azonnali reakciók a kérdésekre. Mindenkinek ajánlani tudom. Minden nagyon korrekten ment. Csillagos ötös!
Jókuti Ildikó
5 pont! Már másodjára utaztunk a Tickair szervezésében. Most is minden remek volt, a szervezés, a transzfer a hotel az ellátás, azért az árért amit igértek. Jól esett az az odafigyelés amivel kezeltek bennünket! Köszönöm szépen! Legközelebb is Önöket választom és ajánlani fogom az ismerőseimnek!
Marianna Mezei
Tickair - egyedi ajánlat egyedi ajánlatot szeretnék
egyedi ajánlat
A Tickair csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtad ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyél a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Tickair Csapata